Az elmúlt 30 óra időjárását szeretném most összefoglalni. A tegnapi napra tévesen jelezték előre a várható időjárást, ez viszont a mi szempontunkból csak örvendetes. Végre kellemesen csalódhattunk a prognóziban! Tegnapra ugyanis a tegnapelőttinél melegebb hőmérsékletet, átlagosan 3-4 fokot és ennek megfelelően esőt jósoltak. Ezzel szemben viszont országszerte hidegebb levegő uralkodott, ami meg is hozta az eredményt. A reggeli fagy után mindenki várta a felmelegedést, azonban a levegő fagypont körüli hőmérsékletnél maradt, ráadásul ez délutánig ki is tudott tartani. Egyedül az ország déli-délnyugati részén volt melegebb, ahol egyébként ez megszokott jelenség. Az ország középső részén, így a fővárosban is átlagosan 1 fokot mértek még délben is -ez tette lehetővé az újabb havazást (emellett hozzákell tenni, hogy az első hó sem olvadt el teljesen).
A csapadék megint dél-délnyugati irányból érkezett, az ország határát a kora délutáni órákban lépte át. Ott leginkább eső-havaseső hullott. Budapest és környékén kb. 17 órakor kezdett hullni a csapadék, mely a megfelelő hőmérséklet miatt hó formájában érkezett meg. Pillanatok alatt kialakult egy intenzív havazás. Annak ellenére. hogy a hó elég vízes volt, viszonylag könnyedén megtudott maradni, ezt főként a havazás erősségének és a helyenkénti alap-hórétegnek köszönhette.

Látványos gyorsasággal növekedett a gyönyörű hó lepel, ami ráadásul mindenkit meglepett. Kevesen számítottak ekkora havazásra! Egy óra intenzív havazás után már 2-3 cm-es hóréteg alakult ki, mely egyes helyeken komoly közlekedési akadályokat jelentett. A havazás kb. este 8-ig tartott. Ezalatt a szűk 3 óra alatt újra csodaszép télbe öltözött a táj: Friss 5 centis hó lepte be a várost!

Sajnos az esti órákban (kb 8 óra tájt) a csapadék havas-esőbe, majd esőbe váltott át. A változást egy kisebb melegedés okozta, azonban azt nem tudom pontosan, hogy a melegedésben milyen tényezők játszottak szerepet.
3 különböző oka lehet a melegedésnek, ezek lehet hogy egyszerre is jelentkeztek...(?): A csapadék hatására szükségképp érkezni szokott egy kisebb melegfront. Valószínüleg az amugy se túl hideg (csupán 1 fokos) levegőnek nem jött jól egy további enyhülés. Most úgy látszik a 2 fok nem volt elég hideg ahhoz, hogy a csapadék hó maradjon, vagyis a csapadék nagyon érzékeny volt erre a kis hőmérséklet változásra is. Emellett lehet, hogy a melegfront a felsőbb légrétegeket érintette jobban, ezért esett az eső (ilyenkor fenáll a lehetősége az ónos esőnek, szerencsére ez most nem történt meg). Ez viszont elég képlékeny jelenség. Ha megvizsgáljuk a következőket akkor világossá válik, hogy miért: Normafán, sőt Dobogókőn is eső esett az éjszaka! Ez azt jelenti, hogy a megszokott, magasság növekedésével járó hőmérséklet csökkenés most nem játszott szerepet. Egyszóval, Budapesten és 700 méteren is 2-3 fok volt! Ezzel szemben a régiókat is külön kell választani, hogy ne essünk csapdába! Nagyhideg-hegyen (Börzsöny) pl.. maradt a hóesés és a hideg! A harmadik melegedési háttértényező a nagy városokra jellemző üvegház hatás. Ugyebár Bp. hőtermelése elég intenzív. A hirtelen jött havazást viszont egy elég vastag felhőréteg hozta, ami nem engedte a város hőjét a magasabb légrétegekbe felfelé áramlani. A hő belül maradt az "üvegházon" és ez szükséképp melegedést, majd esőt idézett elő. Ez a jelenség (a havazás át vált esőbe) főként a tél elején gyakori, mert ilyenkor még a földfelszín nem elég hideg, ennek megfelelően pedig a levegő is gyorsabban melegszik/hűl.
Visszatérve, az éjszakai eső (ami ráadásul olvasztó széllel is párosult) teljesen elmosta a friss havat, sőt olyannyira is, hogy reggelre kevesebb hó lett, mint amennyi a havazás előtt volt. Reggel további enyhülés következett be, a hőmérséklet elérte az 5 fokot, a hó gyorsan olvadt. Az enyhülést viszont egy kisebb hűlés követett. Délelőtt, 10 óra körül a hőmérséklet visszakúszott kb. 3 fokra. Az óta is ezen a szinten tatja magát a levegő, ennek megfelelően a maradék hó "konzerválni" tudta magát. Ez is egy eredmény: Valamennyire azért fehér maradt a táj! Kiváncsian várom a további fejleményeket!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése