2010. október 17., vasárnap

Beköszöntő

Üdvözlet minden idetévedőnek!

Kerek egy éve, már havon lehetett lépegetni az ország magasabban fekvő területein! Itt az idő tehét, hogy útnak indítsam a Hóblogot, mert bármikor beköszönthet a téll! De mi is az a hóblog?

A Hóblog egy olyan internetes napló, melynek feladata, hogy az aktuális hó helyzetről, valamint a várható havazásokról lehetőleg minél biztosabb tájékoztatást nyújtson. Mivel még (tudomásom szerint) nem létezik ehhez hasonló blog, úgy gondoltam, jó ötlet lenne ennek létrehozása. A Hóblog elődje egy 2009-es papírformátumú hó napló, mely napról napra végigkövette az aktuális havazásokat, beszámolva az ehhez kapcsolódó adatokról. Úgy gondoltam, hogy az idei munkám még hasznosabb lehetne, ha a bejegyzéseket nem csupán magamnak készíteném, hanem az internetre felrakva, az érdeklődők számára is elérhetővé tenném… Hátha akad olyan, aki talál benne érdekeset, hasznosat, esetleg segítséget. Tehát, a napló elsődleges szerepe, hogy az általam készített méréseket, megfigyeléseket és élményeket a téli időjárással (elsősorban a havazással) kapcsolatban megossza a nagyközönséggel. Remélem (azon túl, hogy saját méréseimet sikeresen dokumentálom), sikerül megfelelnem a blog célközönségének, vagyis a „hókedvelők” társaságának. Mivel a blog csak egy egyéni „vállalkozás” (nem hivatalos dolog), ezért nem célom az, hogy egy átfogó, tudományos szolgáltatást nyújtsak. Ez egyébként lehetetlen is lenne, hiszen egyedül dolgozom és csak egy adott régió adatait mérem fel. Ezen kívül szakmai tudással sem rendelkezem.

Ha már magamat említem, be is mutatkozom: Csere Gáspár vagyok, 19 éves egyetemi hallgató. Főként a tél és a hó iránti szeretetem, érdeklődésem hívta életre ezt a blogot, de az sem utolsó szempont, hogy egy hó igényes, télisport; a sífutás „művelője” is vagyok. Lakóhelyem Budapest, azon belül is a XXII. kerületi Budatétény. Tehát méréseim ennek a földrajzi területnek az állapotáról adnak tudósítást. A napló célközönsége így főként Budapest és környékének lakossága. Számukra hiteles adatokkal szolgálhatok a jövőben. Emellett, amennyire lehetőségeim engedik, az ország egyéb területei is kapnak majd némi figyelmet.

Végezetül szeretném megemlíteni, hogy a Hóblog legnagyobb sikere az lenne, ha inspirálni tudna hó-kedvelő, vállalkozó szellemű embereket, hogy aztán azok is létrehozzanak hasonló blogokat, beszámolva saját régiójukról. Így létrejöhetne egy olyan lánc, mely hatékonyan tudná betölteni az internetes meteorológia hiányosságait, kielégítve az érdeklődök igényeit. Remélem tetszett a blog! Igyekszem megfelelni feladataimnak! Jó olvasgatást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése